Isten

“- Egyszer elkezdtem írni egy könyvet, melynek az volt a címe, hogy „Isten egy szalámis szendvics”.
– Nagyon jó könyv lett volna. Én sugalmaztam. Miért nem írtad meg?
– Mert istenkáromlásnak éreztem… vagy legalábbis nagyon tiszteletlennek.
– Csodálatosan tiszteletlennek! Honnan szedted azt az ötletet, hogy Isten csakis „tiszteletteljes” lehet? Isten a fent és a lent. A forró és a fagyos. A bal és a jobb.
A tiszteletteljes és a tiszteletlen!
Gondolod, hogy Isten nem tud nevetni? El tudod képzelni, hogy Isten nem élvez egy jó tréfát? Úgy tudod, hogy Istennek nincs humora? Bizony mondom, Isten találta fel a humort!
Egyáltalán, muszáj ilyen fojtottan beszélned, amikor szólsz hozzám? Azt hiszed, hogy a szleng, vagy a durva szavak kívül esnek a látókörömön? Bizony mondom, úgy beszélhetsz velem, mintha a legjobb barátoddal beszélnél.
Gondolod, hogy létezik olyan szó, amelyet még nem hallottam? Olyan látvány, amit nem láttam? Hang, amit nem ismerek?
Az az elképzelésed, hogy ezek egy részét elvetem, míg másokat kedvelek? Bizony mondom, nem vetek meg semmit. Nem taszít ezek egyike sem. Ez az élet, márpedig az élet ajándék; az elmondhatatlan kincs; a szentségek szentsége.
Én vagyok az élet, hiszen Én vagyok az anyaga, és semmi más. Az élet valamennyi oldala isteni célt szolgál. Semmi nem létezik – semmi – Isten által megértett, és Isten által jóváhagyott ok nélkül.

– Minden pillanatban Én vezetlek. Én vagyok a csendes hang a bensődben, amelyik megsúgja, melyik útra fordulj, melyik ösvényt válaszd, milyen választ adj, milyen cselekedetet hajts végre, melyik szót ejtsd ki – hogy melyik valóságot teremtsd meg, ha valóban keresed Velem a kapcsolatot és az egységet.
Hallgass Rám.
– Attól tartok, nem tudom, hogyan álljak neki.
Micsoda képtelenség! Hát nem ezt csinálod ebben a pillanatban is? Annyi az egész, hogy mindig ezt kell tenned.
– Nem mászkálhatok minden pillanatban egy sárga jegyzettömbbel. Nem hagyhatok félbe mindent és kezdhetek el feljegyzéseket írni Hozzád, abban bízva, hogy majd csak ott leszel a ragyogó válaszaiddal.
– De mennyire, hogy megteheted!
Úgy értem, ha valaki azt mondta volna neked, hogy közvetlen kapcsolatot létesíthetsz Istennel, és ehhez mindössze annyi szükséges, hogy mindig legyen papír és toll a kezed ügyében, akkor megtetted volna?
– Azt hiszem, igen… Hát persze!
– No nézd csak. Mintha éppen az imént mondtad volna, hogy nem teheted meg. Szóval, hogy van ez? Mit mondasz? Mi a te igazságod?
Halld hát a jó hírt: nincs is szükséged tollra és papírra. Én mindig veled vagyok. Nem a tollban élek. Hanem benned.
– És ezt… ezt tényleg elhihetem, ugye?
– Persze hogy elhiheted. Nem is kérek mást tőletek, csak ezt az egyet. Hogy higgyetek. Valamennyi Mester erről beszélt. Ez az alapvető tanítás. A végső igazság.
Veled vagyok az idők végezetéig.
Hiszed-e?
– Igen, elhiszem. Úgy értem, jobban, mint valaha.
– Helyes. Akkor folyamodj bátran Hozzám. Ha számodra az a legmegfelelőbb, hogy előveszed a jegyzettömböt és a tollat (és meg kell mondanom, ez igencsak bevált az esetedben), akkor vedd elő a jegyzettömböt és a tollat. Gyakrabban. Mindennap. Ha szükségét érzed, akár minden órában.
Kerülj közel Hozzám. Kerülj közel Hozzám! Tedd, amit megtehetsz. Tedd, amit tenned kell. Tedd, ami fontos.
Mondjál rózsafüzért. Csókolj megy egy követ. Hajolj meg kelet felé. Kántálj. Lengess ingát.
Vagy írj egy könyvet.
Tedd, amit kell.
Mindannyiótoknak megvan a maga elképzelése. Mindegyikőtök a maga módján ért meg – teremt meg – Engem.
Egyesek számára férfi vagyok. Egyesek számára nő. Másoknak mindkettő. Megint másoknak egyik sem.
Egyeseknek Én vagyok a tiszta energia. Másoknak a végső érzés, amit szeretetnek hívtok. És megint másoknak fogalma sincs róla, ki vagyok. Egyszerűen csak tudjátok, hogy Vagyok.
És ez így is van.
Én Vagyok.
Én vagyok a hajadat összekócoló szél. A bőrödet melengető Nap. Az arcodon táncoló eső. A virágok illata a levegőben, és Én vagyok az illatokat a szél szárnyára bízó számtalan virág. Én vagyok az illatot hordozó levegő.
Én vagyok az első gondolatod kezdete, és az utolsó vége. Én vagyok a legfényesebb pillanataidban felszikrázó ötlet. Én vagyok a beteljesülés dicsősége. Én vagyok az életed legszeretetteljesebb tette mögött álló érzés. Az a részed vagyok, amelyik újra és újra ezért az érzésért kiált.
Legyen bármilyen szertartás, ceremónia, megnyilvánulás, meditáció, gondolat, ének, szó vagy tett, ami Hozzám vezet: tedd meg!
Az Én emlékezetemre.”

– Neale Donald Walsh
Beszélgetések Istennel